Totális analiti(ki-ta)ka I.

A Barca játékával kapcsolatban a leggyakrabban elhangzó kifejezések a totális foci és a tiki-taka. Ebben az írásban kísérletet tettem arra, hogy lehetőség szerint minél alaposabban körbejárjam a témát, felhasználva  egy korrekt összefoglaló anyagot (a szövegben félkövér betűkkel kiemelve) és párhuzamként hozzátéve a magam gondolatait. Az írásban felfedezhető lesz több helyen reakció a – manapság – divatos Barcára vonatkozó közhelyekre is. Ez nem véletlen, igyekeztem új megvilágításba helyezni bizonyos kliséket, egyes esetekben pedig választ adni azokra. Egy rövid törilecke után azonnal rátérek a lényegre a hajtás után.

Valószínűleg nincs (futballszerető) ember, aki ne lenne tisztában azzal, hogy a totális futball Hollandiából ered. “Rinus” (Marinus Jacobus Hendricus) Michels találta ki, és a ’70-es évek Ajaxának, illetve az arra épülő nemzeti válogatottnak volt a félelmetes fegyvere.

Lehetséges, hogy kevesen tudják viszont: az elmélet alapjait még inkább egy John „Jack” Reynolds nevű angol úriember találta ki, aki több időszakban (1915-1925, 1928-1940, 1945-1947) is az Ajax edzőjeként dolgozott és összesen nyolc bajnoki aranyérmet szerzett a csapattal. Amellett, hogy kialakította a totális foci alapelveit, elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy megalapított egy – azóta is méltán – elismert utánpótlás rendszert a klubnál.

John Reynolds

A foci evolúciója (is) párhuzamosan zajlik, így mindenképpen érdemes megemlítenünk egy Hugo Meisl nevű úriembert is, aki sikeresen alkalmazta az agresszív letámadás elméletét a ’30-as évek osztrák válogatottjával. Ők elsősorban arról lettek híresek, hogy a világot meglepve 1931 áprilisa és 1932 decembere között produkáltak egy 14 meccses veretlenségi sorozatot, az 1934-es VB-n a negyedik helyet szerezték meg, és ezzel kiérdemelték a ’Wunderteam” nevet.

Hugo Meisl és a “Wunderteam”

A teljesebb képhez meg kell említenünk Meisl társát is, aki egy bizonyos James „Jimmy” Hogan nevezetű angol úriember volt és a skót futballiskola rövidpasszos játékát, illetve a saját futballelméletét hozta magával a kontinensre. Filozófiájának alapgondolata a magas arányú labdabirtoklás volt, de mivel ezt Angliában alapvetően elutasították, így Európában lett kénytelen a szellemi portékát áruba bocsátani. Ebben fogékony társra lelt Meisl személyében és a Hogan által hozott alapokból ketten együtt fejlesztették ki annak egyik első változatát, amit manapság tiki-taka néven ismerünk.

James Hogan

Hogan végül edzők generációinak lett tanítója és munkássága évtizedeken keresztül meghatározta az európai labdarúgást. Mivel többek között az MTK edzőjeként is dolgozott, közvetve nem kevés köze volt a magyar Aranycsapathoz is.

„Mi úgy játszunk, ahogy azt Jimmy Hogan tanította nekünk…”, „…amikor a magyar futball történetét leírják, az ő nevét aranybetűkkel kell abban kiemelni.” – Barcs Sándor (az MLSZ akkori vezetője) és Sebes Gusztáv nyilatkozata a történelmi 6:3 után.

Ezen „történelemóra” keretein belül még egy angol úriember nevét érdemes mindenképpen megemlítenünk: Victor Frederick “Vic” Buckingham-ét. Az ő munkásságát tekintik a totális foci közvetlen előfutárának, meg se lepődünk azon, hogy az Ajax-nál (1964-65) is dolgozott. Az itt töltött idő rövidsége miatt eredményességben nem jelentkezhetett az elképzelése (Michels a következő szezonban vette át a csapat irányítását), de ő az, aki elindította a szisztematikus utánpótlás-képzést a holland csapatnál, így mindenképpen nagyon fontos szerepe volt a későbbi sikerekben. És a csattanó: Vic Buckingham – saját elmondása szerint – az évszázad mérkőzésén a magyar Aranycsapattól látott elemekre alapozta az edzői filozófiáját!

Victor Buckingham

Michels számára tehát a futballfilozófia adott volt, hogy továbbfejlessze az elképzelést és az alapokra támaszkodva, a modern foci körülményeihez igazítva felépítsen egy teljesen új iskolát.

A totális futball kulcselemei

– A helyes mentalitás

“A totális futball és annak támadójátéka nagyon látványos. Megköveteli egyéni szinten a tökéletes képzettséget és csapatszinten az összehangoltságot. Az abszolút előfeltétel tökéletesen elsajátítani a csapattaktikát, hogy minden játékos magabiztos legyen, a cseréket is beleértve.” – Rinus Michels

A totális futball megingathatatlan elkötelezettséget kíván. Ha a futballstílusok közül erre esett a választás, akkor ez egészében meghatározza a csapaton belüli feladatokat és felelősségeket, nem mellesleg azt is, hogyan kell az edzéseket levezetni. A képességeken túl a legnehezebb feladat a játékstílust tökéletesíteni a fiatal csapatokban. A megvalósítás érdekében bizonyos kulcselemeket kell produkálni, de nem csak néha, nem csak az esetek többségében, hanem mindig. Ezek közül az egyik legfontosabb a helyes mentalitással pályára lépni, ez az „Amsterdam Bluff” (amszterdami blöff), ahogy a hollandok nevezik.

A ’74-es VB döntő napján Németországra várt a feladat, hogy legyőzze Hollandiát.

„Egyértelműen ők voltak a jobb csapat”– Uli Hoeness „Elterveztük, hogy a játékos kijáróban bátran a szemükbe nézünk majd, hogy érezhessék, mi is akkorák vagyunk, mint ők. Azt láthattuk a szemükben, hogy legyőzhetetlennek érzik magukat. A tekintetükkel azt az üzenetet küldték felénk: Na, hány góllal akartok kikapni ma este, fiúk? Amíg arra vártunk, hogy a pályára fussunk, megpróbáltam állni a tekintetüket, de egyszerűen képtelen voltam rá. Elérték, hogy kicsinek érezzük magunkat.” – Bernd Holzenbein

„Amikor a saját stadionunkban játszottunk, az ellenfelek úgy érkeztek, hogy tartottak tőlünk. Miközben megérkeztek a buszokkal, rettegve szálltak ki, ezt később többen is elmondták nekem a régi ellenfelek közül. Még el sem kezdődött a játék, de mi már 1-0-ra vezettünk.” – Sjaak Swart

Nehezen tudok az ellendrukkerek fejével gondolkodni, így nem fogom tudni eldönteni, hogy egy “kívülálló” számára a Barca játékosai valóban nagyképűnek tűnnek, vagy több esetben inkább az irigység és/vagy a médiaőrület miatti ellenérzés dominál bennük. Viszont az itt elhangzott vélemények alapján nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Barca holland mesterei áthozták az “Amsterdam Bluff” felfogást a csapathoz. És ami az egyik (elfogult) oldalról nézve egészséges önbizalom, a másik (ellenkező jellel elfogult) oldalról nézve lehet nagyképű arrogancia is. Ezen kívül nem tartok elképzelhetetlennek a VB döntőről a németek által elmondott pszichés helyzethez hasonló jeleneteket akkor, amikor a játékos kijáróban a Barca és soros ellenfele várakozik. És azt se tartom kizártnak, hogy az érzés, miszerint a csapat soros ellenfelei idő előtt feladják a küzdelmet, inkább ebből a pszichés előnyből fakad és nem valamiféle „előre megbeszélt” meccs forgatókönyvből.

Ezen kívül a bevezető rész választ ad az egyik leggyakrabban hangoztatott kifogásra, amit a Barca-val szemben „szokás” megfogalmazni. A „Pep nem képes taktikában változtatni…”, „a Barca csak egy játékot tud…” és az ezekhez hasonló véleményekre gondolok. A totális foci játékrendszere nem olyan dolog, amit egyik napról a másikra elő lehet varázsolni a kalapból. Ahhoz, hogy eredményekben is érzékelhetővé fejlődjön, évek kitartó és következetes munkája szükséges úgy, hogy közben meghatároz egy egész klubot, annak minden szintjén. A szakmai irányítás és végrehajtás minden egyes tagjának kötött elvek és feladatok mentén kötelessége haladni, különben nem épülhet hatékonnyá a rendszer. Egyáltalán nem véletlen az, hogy a saját utánpótlásba érkező gyerekeket már a kezdetektől arra készítik fel, hogy ebben a rendszerben legyenek képesek gondolkodni és játszani.

A totális foci olyan filozófia, aminek nincs minden helyzetre érvényes ellenszere, mert annyira domináns, hogy ha képes alkalmazkodni a folyamatosan megújuló elvárásokhoz, akár egyeduralmat is biztosíthat az azt tökéletesen birtokló csapat számára. Mi értelme lenne ebben a helyzetben akár csak pillanatokra is eldobni azt a kivételes kincset, ami a csapat birtokában van, azért cserébe, hogy az eseti (taktika) váltás azonnal magában hordozza a kudarcot is? Mi értelme lenne emberek százainak és évek kitartó munkáját feladni azért, hogy valami újjal kísérletezgessen az aktuális edző? Szerintem semmi.

– A megcélzott végeredmény határozza meg a választást

Bármely játékstílus csak akkor lesz hatásos, ha a csapat minden egyes tagja hisz benne, mert csak így lehetséges legyőzni az ellenfeleket. Ha a megcélzott végeredmény a 4-0, máris mindenki számára világos, hogy mit kell tennie. Ha az ellenfél számára is ugyanez a 4-0 a kívánt eredmény, máris mindenki tudja, hogy mire számíthat. A totális fociban a problémát az „egy gólos játékok” jelentik a csapat számára. Amíg a csapat a saját stílusát próbálja megvalósítani a pályán, az ellenfél valószínűleg a kontratámadások mellett teszi majd le leggyakrabban a voksot.

Az utóbbi évek leggyakrabban hangoztatott kifogása volt a Barca ellenfeleivel szemben a túlzottan védekező felállás, a túlzottan védekező játékfelfogás. Ahogy láthatjuk, a kérdés nem új keletű, mert már a ’70-es években is természetesnek tartott reakció volt a totális focival szemben. Egy minden szintjén helyesen felépített csapatnál fellelhető a tudatosság, megtalálható az elkötelezettség a választott játékfelfogás mellett. Azonban azt is érezni kell, hogy a totális foci annyira szélsőségesen domináns elmélete a futballnak, amellyel szemben nem marad más választás, mint a védekező szemlélet. Így a legtöbb csapat számára csak az a lehetőség marad, hogy a Barca elleni meccsekre feladják a szokásos játékstílusukat.

Ezen kívül azt is láthatjuk, már a ’70-es években világos volt: a totális focit játszó csapatok számára a legnagyobb akadályt a „totálisan védekező” csapatok jelentik. Ahogy manapság a Barca is jellemzően nehézkessé válik, amikor olyan ellenféllel játszik, amelyik nem csak eseti jelleggel kényszeríti magát a kontrajátékra, hanem alapvetően jó is abban.

– Bizalom

A csapat minden egyes játékosának bíznia kell önmagában és a csapattársakban is. Az elmélet csak akkor fog működni, ha a csapatban mindenki alkalmas arra, hogy végrehajtsa a saját feladatát és ez csak akkor lesz lehetséges, ha a játékosok valóban jól ismerik egymást. Ahhoz, hogy egy csapat a totális focit képes legyen megvalósítani, összeszokott és egységes keret kell.

„Az egész csapat sikeressége a miatt lett lehetséges, hogy hosszú ideig játszottunk együtt.” – Sjaak Swart

A játékstílus magas kockázattal jár együtt. Magas ambíciót követel a játékosoktól és bizalmat a többiek felé a miatt, hogy képesek lesznek hiba nélkül végezni a feladatukat.

„A csapatépítés teszi biztossá azt, hogy a játékosok bízzanak egymásban, nyugodtak legyenek a pályán, higgyenek a csapategységben és a csapattaktikában.” – Rinus Michels

Ennek az elemnek a fontosságát véleményem szerint a Rijkaard korszak nagyjából utolsó két évében látott Barcelona igazolhatja leginkább. Akkoriban a csapatot nézve – többek között – folyamatosan olyan érzés motoszkált az emberben, hogy a játékosok feleslegesen túlbiztosították egymást. Ezzel nem egyszer nagy kavarodást okoztak, ráadásul emiatt (is) rengeteg egyéni hibával játszottak. A középpályások tanácstalanul oldalra, és hátra tologatták a labdát, nem bíztak annyira a támadókban, hogy egy labdavesztést megkockáztassanak, ezért soha nem dobták kétesélyes támadásokba őket. Mivel az általános morál meg valahol a béka feneke alatt volt, a támadók keveset mozogtak, egyértelmű támadási szituációkba csak ritkán kerültek.

Ha a mai csapatot nézzük, gyakran látható jelenet létszámhátrányban „magára hagyott” társ a pálya bármely pontján. Akár arról van szó, hogy egy védőt ketten-hárman leszorítanak a vonal mellé, akár arról, hogy egy támadónak a túlerővel szemben kell egyedül megoldania a feladatát, a csapat jellemzően „végignézi az eseményeket”. Szerintem ennek elsősorban az az oka, hogy a labdabirtoklás fenntartása érdekében hasznosabb az, ha többen várakoznak a háttérben biztosító emberként, mint az, hogy a szorult helyzetbe került társat átmenetileg kimentsék.

– Az ellenfelekénél jobb szellemi és fizikai kondíció

A játékstílus megvalósítása hamar nehézzé válik, ha az ellenfél a pálya bizonyos pontjain észrevehetően folyamatosan dominálni képes. Ha ez bekövetkezik, az ellenfél válik a játék irányítójává és ebben az esetben az övé a labdabirtoklás, ezzel pedig a totális focit játszó csapat elveszti a játékstílusa egyik alapelemét. Ez azt jelenti, hogy a csapat védekezésre kényszerül, hosszabb ideig játszik negatív futballt, mint szeretne, így a pálya különböző pontjain előre nem tervezett energiákat kell felhasználnia. További veszélye annak, amikor az ellenfél átveszi a dominanciát a pálya bizonyos pontjain az, hogy a kontrajáték lehetősége valósággá lesz a számára. Ebben az esetben előfordulhat, hogy a totális futballt játszó csapatban a biztonság válik az elsődleges szemponttá és ez ellentétes a mentalitásával, amely eleve számol a rizikófaktorral. A csapat ekkor túlságosan konzervatívvá válik, bizonytalankodik és belekényszerül abba, amit az ellenfél akar, kényszerűségből lemondva arról, ami a saját célja volt.

A mérkőzések legnagyobb részében az ellenfelek erőfeszítései kevés területet adnak a csapat számára. A játékosok gyakran kerülnek létszámhátrányos helyzetbe, gyakoriak az 1-2, 2-4 stb. szituációk. Ebben a helyzetben különleges technikai adottságok kellenek ahhoz, hogy fenntartható legyen a szükséges játéksebesség. E nélkül a játékosok el fogják veszíteni a határozottságukat, és képtelenek lesznek megvalósítani a folyamatos támadó nyomást. Mivel a kevés rendelkezésre álló terület leszűkíti a rendelkezésre álló időt is, a legmagasabb szintű kommunikáció és éleslátás szükséges ahhoz, hogy megfogható legyen az alkalom a támadásvezetésre. A tökéletes pillanat felismerése a cselekvésre két vagy ennél több játékos számára nem ad időt ahhoz, hogy külső instrukciók érkezhessenek, a játékosok egyéni döntései szükségesek. Mindenkinek azonosan kell értelmeznie a szituációkat, és mindenkinek ugyanazokat a következtetéseket kell levonniuk belőle. Összhangban kell cselekedniük a pillanatok alatt meghozott döntés után. A játék magával hoz sok non-verbális utasítást és kommunikációt, ezt olvasni kell tudni és gondolkodás nélkül helyesen lereagálni minden esetben.

A fizikai kondíciónak nagyon magas szintűnek kell lennie, mert az állandóan változó játékritmus és a hosszú emelt sebességű periódusok sokat kivesznek a játékosokból. A totális fociban a kulcsjátékosokra hárul a felelősség megszabni a meccsek tempóját. Magasabbnak kell lennie akkor, ha fennáll a veszély, hogy az ellenfél átveheti az irányítást, de ekkor is igazodnia kell a csapat képességeihez.

A meccsek statisztikáiból tudjuk, hogy a Barca játékosai (főként a középpályások) rendre a legmagasabb futómennyiségeket produkálják, ebből pedig automatikusan következik, hogy fizikálisan a leginkább leterhelt focisták közé sorolhatók. Szerintem azonban van pár szempont a csapat játékában, ami miatt nem ennyire egyértelmű ez:

– a Barca pontosan játszik. A játékosok minimális energiát fordítanak a rossz passzok és rossz labdakezelések kiigazítására.

– a Barca elsődleges célja az összjáték. A csapat mindig törekszik az “ember elfárad, a labda nem, hát inkább fusson az utóbbi” elképzelést megvalósítani.

– a Barca laposan játszik. A játékosok ritkán kényszerülnek fárasztó birkózásokba bonyolódni a magas labdákért folytatott küzdelmekben.

– a Barca magas százalékban birtokolja a labdát. A játékosok szinte semmi időt nem fordítanak a labda utáni szaladgálásra.

– a Barca soha nem játszik kontrát. Mivel a játék legnagyobb százalékban egy térfélre koncentrálódik, nincs szükség arra, hogy a pálya akár teljes hosszában – és jellemzően sprintben – mozogjanak a játékosok, miközben a védekező fázisból a támadóba váltanak.

Ráadásul ezek a szempontok hatványozott fizikai erőkifejtésre kényszerítik az ellenfeleket, csak éppen fordított előjellel.

A szellemi kondícióval kapcsolatban nagy előnyt jelent a csapat számára a magas arányú labdabirtoklás. Számtalan alkalommal láthatjuk az ellenfeleken, hogy mennyire demoralizáló számukra a “kilátástalan” és hasztalan labdakergetés. Amellett, hogy a csapat már a pályára lépéskor rendelkezik egyfajta pszichikai előnnyel, az ellenfelek a pályán is kénytelenek megtapasztalni azt, hogy hosszú időszakokra megfosztják őket a játék lehetőségétől. Kicsit hasonlónak érzem ezt a helyzetet ahhoz, amikor egy haveri meccsen az “önjelölt cselgép” elveszi a többiek kedvét a játéktól, mert megfosztja őket a “bőr” rúgásának élvezetétől.

Ezenkívül ebben a szövegrészben kapunk egyfajta igazolást a játékmesternek egy szemmel észrevehetetlen feladatáról is. Mivel a jelenlegi keretből a játékritmus alapja elsősorban Xavi, érdemes megemlíteni, hogy a passzainak statisztikája önmagában nem csak a számokról szól, hanem arról is, hogy a pályán érezve a társak és az ellenfelek pillanatnyi szellemi és fizikai állapotát, képes legyen eldönteni, mikor megoldható, mikor szükséges, mikor létkérdés a játék gyorsítása, vagy éppen lassítása.

Folyt. köv.

Írta: Johneagle11

Forrás: Tot El Camp